Miért ne ültessük és járassuk a babát túl korán?

Hasra fordult! Elkezdett kúszni! Megpróbált felülni! Ugye ismerősek ezek a pillanatok? A kisgyermekek mozgásfejlődésének van néhány nagyon látványos állomása, ami minden anyukát és apukát határtalan büszkeséggel tölt el. Ha bárkiben felmerülne, hogy vajon lehet-e fejleszteni, siettetni ezt a folyamatot, érdemes már az elején leszögezni: semmiképpen se tegyük, mert többet ártunk vele, mint amennyit használunk. A korai ültetés, vagy a járás siettetése nem menő!

A mai teljesítménykényszeres világban érdemes hangsúlyozni: a mozgásfejlesztés célja sohasem az, hogy valamit előbb kezdjen el csinálni a kisgyermek, mint azt magától tenné. Sőt, bizonyos esetekben kifejezetten azért van szükség fejlesztésre, hogy az apróság a mozgásfejlődés minden lépcsőfokán rendesen végigmenjen, és ne hagyjon ki semmit. A fejlődés során új készségek, képeségek és reflexek jelennek meg vagy éppen tűnnek el, sok esetben egy-egy tipikus mozgássor megjelenésével párhuzamosan. Ha ebben a láncolatban bárhol, bármi kimarad, az inkább ad okot odafigyelésre. Ugyanis lehet, hogy olyan elakadást hoz magával, amelyen célirányos tornával vagy fejlesztéssel kell átsegíteni az apróságot.

Néhány fontos görbület

A mozgásfejlődésnek minden baba esetében van egy természetes folyamata, íve. Kezdetben csak a kis fejét tudja megemelni, amitől – ha kellőképpen megerősödött – majd elkezd forogni. Aztán jön a kúszás, mászás, felülés, felállás is szép sorban, egymás uán, teljesen magától.

Az ülés és az állás fokozottan igénybe veszi az ízületeket, ezért megfelelő izomerő nélkül túl nagy terhet jelentenek a vázrendszernek. Extrém esetben akár az izületek vagy a csontok deformitásához is vezethet a korán erőltetett ülés vagy állás. Ebben semmi túlzás nincs, az oka egyszerű anatómia. A baba ugyanis az anyaméhben még domború háttal fekszik. Azaz teljesen hiányoznak a gerinc természetes görbületei, melyek később segítenek majd „kirugózni” a gerincoszlopot érő terheléseket. Ezek a görbületek oldalról nézve, felülről lefelé haladva a következők: 1.) nyaki homorulat, 2.) háti domborulat, 3.) ágyéki homorulat, 4.) farokcsonti domborulat. A mozgásfejlődés során szép fokozatos alakulnak majd ki a görbületek, a függőleges felé törekvés és a megfelelő izomerő nyomán.

Ha a baba háta és medence körüli izmai még nem elég erősek, a támasz nélküli ültetésnél egy úgy nevezett „ülőpúpot” figyelhetünk meg. Ez mutatja, hogy az izmok még nem készek arra, hogy függőleges helyzetben egyenesen tartsák a gerincet. Mikor a babánk elkezd próbálni felülni, akkor azt látjuk, hogy eleinte még kettő, majd egy kézzel támaszkodik a talajon. Amikor már elég erős hozzá, képes teljesen ülésbe tolni magát, ehhez viszont előzőleg rengeteg kúszásra és mászásra van szükség.

Ha a kisgyermek háta meg van támasztva babakocsiban, etetőszékben, pihenő alkalmatosságban, akkor persze bizonyos mértékig megemelhetjük a háttámlát, de igyekezzünk kerülni a 90°-ban történő ültetést. Az ültetésről olvashatsz a kisbabák repülőzéséről szóló irásunkban is.

Tanuljunk járni!

De itt is bízzuk rá magunkat kisgyermekünk természetes fejlődési ütemére. Állásnál a talpunknak, bokánknak az egész testünk súlyát tartania kell. Szintén nagy súlyt cipel a térd és a csípőízület is. Mikor a kis csimotánk elkezd négykézláb közlekedni, vagy „lefelé néző kutyapózba” feltolni magát, tulajdonképpen az alsó végtag ízületeit, csontjait készíti fel a későbbi terhelésre.

Ha kellőképpen megerősödött, és az egyensúly is megfelelő, először fel fog térdelni kapaszkodva, majd innen szintén kapaszkodva fel is áll. Láthatjuk, amint eleinte nekidől a bútoroknak, hogy ne az egész testsúlya nehezedjen az alsó végtagokra. Majd később, szép folyamatosan fog kiegyenesedni. Ha már stabilnak érzi a két lábon állást, megpróbál elengedett kézzel is talpon maradni, ami még sokszor a földre huppanásban fog végződni. Guggolni is próbál majd, és onnan felállni, méghozzá nagyon sokszor, mire ez tényleg sikerül.

A kisgyermekek a járást folyamatos támaszkodás mellett oldalra lépegetéssel kezdik. Aztán ha már elég ügyesek, átkapaszkodnak egyik bútorról egy másikra. Ha a babánk már elég régóta stabilan lépeget oldalra, sokszor, akár hosszú másodpercekig is megáll kapaszkodás nélkül, akkor számíthatunk rá, hogy készen áll pár önálló lépés megtételére. Ilyenkor már bátran segíthetünk neki és bíztathatjuk, de semmiképpen se siettessük vagy erőltessük a folyamatot.

A járás is fokozatosan fejlődik tovább: a kezdeti széles alapú darabos mozgás (széles terpeszben, lábfejeket kifele forgatva), mely eleinte még sok eleséssel párosul, stabillá, rendezetté válik. Eleinte gyakran a kezeit is a magasba tartja, ezzel segítve az egyensúly megtalálását. Idővel egyre lejjebb kerülnek a kezek, ahogy a járás egyre rutinosabban megy neki.

Mikor van jókor?

Bár a nagykönyv szerint előre tudható, hogy mikor kell a babának felülnie, felállnia vagy megkezdeni a járást, valójában egyénenként nagyon eltérő, mikor történik meg ténylegesen. Akár több hónapos különbségek is lehetnek két baba közt testalkattól, aktivitástól és az örökölt génektől függően. A mikornál sokkal fontosabb, hogy minden a megfelelő sorrendben történjen. Ha a baba pl. kúszásból szinte egyből feláll, akkor ne intézzük el azzal, hogy milyen ügyes és erős, hanem vegyük észre, hogy kihagyott egy fontos mozgásfejlődési fázist. Ráadásul ezeket játékos tornával, megfelelő gyakorlatokkal, tehát egy kis „ráfejlesztéssel” gyorsan korrigálni lehet.

Fontos tehát, hogy ami nem megy, azt ne erőltessük, ami kimaradt, azt pedig igyekezzünk minél gyorsabban visszacsempészni a kisgyermek életébe. Ha jelentős lemaradást tapasztalunk a mozgásfejlődésben, kérjük szakember tanácsát, segítségét, akár SzuperMozgó Facebook-csoportunkban vagy egyéni konzultáció keretében.